therealdesign

A+ A A-

  Önéletrajz

2000-ben, tíz éves koromban édesanyám elküldött minket nővéremmel együtt egy válaszúti népzene és kézműves táborba azzal a céllal, hogy hátha megtetszik nekünk a magyar népzene és néptánc. Azelőtt nagymamám hiába énekelt nekünk népdalokat, nem tetszett, nem akartuk megtanulni, nem volt menő. A válaszúti tábori élmények viszont mindezt megváltoztatták, és életre szólóan „megfertőzött” a népi kultúra.

1990. június 1-én születtem Marosvásárhelyen. Szülővárosomban végeztem el a Művészeti Líceum 12 osztályát zongora-, majd oboa-szakon. 2009 és 2013 között a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia oboa szakos hallgatója voltam. Ezalatt pedagógiát is végeztem. 2015-ben Belgiumban a leuveni Lemmensinstituut-ben szereztem mesteri diplomát, ugyancsak előadóművészet szakon.

Az iskola mellett a Napsugár Néptáncegyüttes volt életem meghatározó része. Itt táncoltam ötödikes koromtól a középiskola elvégzéséig, és itt kezdtem el népdalokat énekelni is. Eleinte csak a csoportban, majd nyári néptánctáborokban tanultam énekeket, később könyvekből és hanglemezről is, majd egyre több adatközlő felvételt hallgattam, és próbáltam minél hitelesebben visszaadni a hallottakat. Ebben nagy segítségemre volt az idős hagyományőrzőkkel való személyes kapcsolat is, például a magyarvistai András Erzsi néni többszöri meglátogatása. Így vált a néptánc mellett a népdaléneklés és a népdalok is szerves részévé az életemnek.

A csoporttal való táncfellépésekkor volt alkalmam először egyéni éneklésre, szólóban vagy zenekari kísérettel. A csoporttársaimnak is én tanítottam az énekeket, majd ezt a feladatot láttam el három évig a heti rendszerességgel megtartott marosvásárhelyi felnőtt táncházban. Ebben az időszakban több népdalversenyen is részt vettem szép eredményekkel.

Egyetemista éveim alatt (2009-2012) aktív tagjává váltam a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttesnek, ahol folytathattam úgy a néptáncot, mint az énektanítást és a színpadi éneklést erdélyi és magyarországi fellépések alkalmával egyaránt. Ugyancsak ezekben az években tanítottam középiskolásokat a Kolozsvári „Sigismund Toduta” Zeneiskola népi ének szakán.

2006-ban, 16 évesen nyílt először lehetőségem arra, hogy kipróbáljam a népdaltanítást néptánctábori keretek között gyerekeknek és felnőtteknek a Jobbágytelki Népzene- és Néptánctáborban. 2008-ban meghívást kaptam a Kalotaszentkirályi Népzene- és Néptánctáborba. Itt 2015-ig minden nyáron én tanítottam népdalra kicsiket és nagyokat. Az óráimon teltház volt egész héten, a résztvevők örömmel énekelték a frissen tanult népdalokat a tábori népdalversenyen, én pedig mindig szívesen léptem fel a tábori gálákon. https://youtu.be/2qfLWWufiuw 2012-ben és 2013-ban a válaszúti ifjúsági és felnőtt táborokban is én tanítottam a népdaloktatásokon Kallós Zoltán néprajzkutatóval együtt. Ez számomra is nagy élményt jelentett, hiszen Zoli bácsitól rengeteget lehet tanulni.

Szép lassan megérett bennem a vágy, hogy részt vegyek népzenei lemezek elkészítésében. Így pályáztam az Új élő népzene és a Táncház-Népzene lemezeken való szereplésre, ami több ízben is sikerült (2009, 2011), a CD-k bemutatóján is énekeltem a tavaszi táncháztalálkozók alkalmával Budapesten. https://youtu.be/cLdtEhuoUYU 2011-ben jelent meg első saját lemezen Panni&Palatka címmel, amely a párizsi Magyar Kulturális Intézetben is bemutatásra került. Ezen a magyarpalatkai román és magyar népzenét és népdalokat örökítettük meg a palatkai hagyományörző zenekarral közösen. Ezt a lemezt követte a 2013-ban megjelent Kalotaszegi magyar népdalok című CD, amelyen a Kalotaszentkirályi Népzene- és Néptánctáborban tanított népdalokat énekelem. Abban az évben sikerült egy korábbi studiófelvételt is kiadni Transylband címmel, amelyen népzene és népzene-feldolgozások találhatóak kolozsvári zenészbarátaim közreműködésével.

2016 márciusában Varga István „Kiscsipás” ajánlására engem hívtak oktatni a Piliscsabán megszervezett kalotaszegi népzenei mesterkurzusra. Ezen a képzésen 2017-ben is tanítok magyarpalatkai népdalokat.

Fontosnak tartom a folyamatos tanulást, fejlődést. Ezért 2016 novemberében részt vettem Budapesten a Kerekítő (baba-mama foglalkozás) módszertani képzésen. Majd 2017 februárjában az Így tedd rá- népi játék és néptánc módszertani akkreditált képzésen.

Kolozsvári zeneakadémiai tanulmányaim alatt lehetőségem nyílt egy belgiumi ösztöndíjra, és 2012 óta ott is élek. Az otthoni alapokra építve kezdtem Brüsszelben és Leuvenben tanítani magyar és vegyes házasságból született gyerekeket népdalra és néptáncra, anyukákat és kisbabáikat gyermekdalokra és ölbeli játékokra. Rövid időn belül tudatosult bennem, hogy milyen fontos az, amit én „idegen országban, idegen emberek” között csinálok. A féléves kisbaba egyáltalán nem érti, mégis mosolyogva hallgatja, ha édesanyja egy vidám népdalt énekel neki. A 3-4 éves gyerekek büszkén mutatják be szüleiknek első tánclépéseiket. A 8-9 éves kislányok és kisfiúk elfelejtik, hogy ők már „nagyok”, és hangos kacagással játsszák a népi gyerekjátékokat. A tizenéves kamaszodó lány pedig bevállalja, hogy egy modern dal mellett egy több százéves névnapi köszöntőt is elénekeljen a színpadon. Ez a mi élő népi kultúránk csodája.

Nagy örömömet lelem abban, hogy minél több emberrel megszerettethetem a magyar népdalokat, és ezáltal a magyar népi kultúrát. A gyermekek oktatása, mesterkurzusok tartása, népdalversenyeken való zsűrizés által úgy érzem, hogy hozzájárulhatok ahhoz, hogy ez a felbecsülhetetlen érték még hosszú éveken át fennmaradjon. Annak ellenére, hogy klasszikus zenész vagyok, és azt tanítom is, ha egy ponton kéne válasszak népzene és klasszikus zene között, a népzenét választanám. Örök szerelmem a népzene, a népdal és a néptánc.

Középiskolai éveim alatt számos népdalversenyen vettem részt. Ezek közül legkiemelkedőbb helyezések:

-        2008. február, Hajnal akar lenni HAL Kárpát-medencei Népdalverseny - I. díj (Kóta - Aranypáva minősítés)

-        2007. november, Országos Balladamondó Verseny - I. díj (énekelt ballada)

-        2007. május, a kolozsvári Kallós Zoltán népdalverseny - I. díj

-        2007. március-május, a Duna televízió Mentor adásában szervezett „Pacsirta” népdalvetélkedőn való részvétel

-        2006. február, Brassóban megrendezett IX. ODFIE (Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet) Versmondó- és népdaléneklő verseny - I. díj

-        2005. május, II. Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet Tavaszi Fesztivál keretében megrendezett népdalverseny - I. díj

-        2004. október, sepsiszentgyörgyi III. Tiszta Forrás Népdalvetélkedő - I. díj


Demeter Panni

E-mail:demeterpann@yahoo.com


Webhely: www.demeterpanni.ro
Demeter Panna-Katalin, www.demeterpanni.ro | Made in Patina Design Studio